5:30, fiatal fiúk, buliból, vagy buliba, ők sem igazán biztosak a dolgukban. Egyikük egy szál atlétában vacog. A beszélgetésükből kiderül, hogy valahol letette az ingét, és mire visszament, nem találta. Tapogatja a fűtőtestet, de még nincs fűtés. Azután felteszi lábát a szemközti ülésre. A jegyvizsgáló érkezik, udvariasan megkéri, hogy vegye le a lábát az ülésről. A fiú elnézést kér, és leveszi. A jegyvizsgáló távozik, a fiúk néhány megálló után leszállnak.
Középkorú hölgy, fülében az okos telefon fülhallgatójával. Kevés az utas, szétpakol a négyes ülésen, majd tűsarkú cipőjével együtt felrakja lábát a szemközti ülésre. A jegykezelő szemből érkezik, a nő észbe kap, leveszi a lábát az ülésről. A vonat fékez, megálló következik. A kalauz visszaindul, hogy ott legyen a leszállásnál. A nő visszarakja lábait az ülésre. A kalauz ismét jön, lábak le, jegyvizsgálás, kalauz indul a másik kupéba, lábak fel. Hogy ez hányszor ismétlődött azt nem tudjuk, mert időközben mi is leszálltunk.
Magabiztos fiatalember, fülhallgató, okos telefon, ahogy kell, Még szinte le sem ér a feneke az ülésre, - csak úgy röptében – már fenn a lába az ülésen. A ritmus kemény, legalább is abból megítélve, ahogy talpával tapossa az ülés szövetét. Furcsa testtartásban ül. A két ülés között, a „varráson”, felsőteste pedig a kocsi belseje felé dől. Mi két boksszal mögötte ülünk, az ellenkező oldalon. Hirtelen lekapja a lábát az ülésről, nyílik mögöttünk az átjáró ajtaja, a jegyvizsgáló érkezik, kéri a jegyeket. De honnan tudta a fiú, hogy le kell vennie a lábát, hiszen háttal ült, fülében a dugókkal még csak nem is hallhatta? A magyarázat a furcsa testtartásban rejlik. A vele szemközti átjáró ajtajának üvegében visszatükröződik a mögöttünk lévő ajtó.
Velünk egykorú öregúr. Az előttünk lévő bokszban foglal helyet, átellenben. Leveti a cipőjét, - zokni nincs rajta – és felteszi a lábát az ülésre. Érkezik a jegyvizsgáló, kissé megtorpan az öregúr mögött, de nem teszi szóvá, tovább megy.
Fiatal anyuka, pici gyerekkel. Ezt csak a hangokból állapítottuk meg, mert ők a kocsi elején ültek, mi az utolsó bokszban. Az anyuka nyugodtan beszél a kisfiához: ne tedd a lábad az ülésre, mert piszkos a cipőd talpa, mások is fognak még oda ülni, piszkos lesz a ruhájuk, te sem szeretnél piszkos helyre ülni, stb. körülbelül ezek voltak az instrukciók, indokok és magyarázatok. Mindez a már említett nyugodt hangnemben történt.
