'56 Esztergom

Unokatestvérem, azon a buszon ült, amelyik Esztergomban az un. "sötétkapu" alá hajtott, és egy páncélozott járművel belelőttek. Szülei csak néhány nap után tudták azonosítani, a ruhája alapján

'56 Mosonmagyaróvár

Sokszor jártam az emlékműhöz közeli úton, az iskolába menet és jövet. A sortűz napján, csak azért nem, mert apám bejött a városba, felpakolt bennünket "ipartelepieket" a teherautó platójára és irány haza.

Kötelező oltás

Ez egy nehéz tortúra, na nem a kutyának, nekünk. Az állatorvos minden szerdán a piac mellett letáborozik az autójával és rendel. Előtte telefonon megbeszéljük vele, hogy vinnénk a kutyát oltani. A kutya nem izgul, mert ezt ő nem tudja.

Reggel azután, hogy nem időben kapja a kaját, már sejt valamit, nyugtalan. Kiállok az autóval az utcára, előveszem a pórázt. No ekkor kezdődnek a bajok. Nagy nehezen rácsatolom a nyakára, majd újabb művelet következik, be kell invitálni az autóba, amit már előkészítettünk a számára - a hátsó ülésen egy pléddel - a kényelmes utazáshoz.

A beszállás most meglepően könnyen ment.

Elindulunk, Huncutka nyugtalan, nézelődik, majd körülbelül 100 méter után rájön, hogy ő az első ülésről jobban látna. Mámocska egy kicsit küzd vele, és sikerül lebeszélni a helycseréről. Úgy tűnik, minden rendben. Huncutka, a hátsó ülésen ülve, a fejtámla mellett nézelődik ki az első ablakon, időnként a fülemet birizgálja az orrával. Közben úgy beleheli a baloldali ajtó üvegét, hogy oldalra semmit sem látok. Levegőbefúvás, probléma leküzdve. Az út kb. kettő kilométer, lassan odaérünk. A doki is érkezik, először elintézi az oltást. Huncutka most velem küzd, míg füleit előröl lefogva tartom. Azután következik az adminisztrálás. Új könyvecskét kap, részben azért, mert a másik betelt, részben pedig azért, mert változtak az előírások. Neki nem kell chip. A beszállás most is zökkenő mentes. Otthon a szokásos kaja mellé négy kiflit kap, hármat minden szó nélkül elfogyaszt, a negyedikkel ott somfordál körülöttünk. Eltűnik, majd egy perc múlva megjelenik, az orra csupa homok. Hát ezért sündörgött, hogy azután egy óvatlan pillanatban elássa. Gondol a jövőre, de az is lehet talán érzi, hogy lehetnek még ennél is rosszabb idők.

Találkozó

50, egy szép kerek szám. Szombaton, egy jó adag drukkal és izgalommal érkeztünk meg Mosonmagyaróvárra. Itt voltam kisgyerek, itt végeztem az általános iskolát, itt tettem szert rengeteg tapasztalatra, a szüleim, a barátaim közreműködésével. most újra itt vagyok, tele kérdésekkel, várakozással. Ötven éve, hogy itt végeztem az 1. számú iskolában. Ötödikben még három osztálynyi gyerek járt, de annyi család hagyta el az országot, hogy két osztálynyian maradtunk. Attól kezdve szinte mindenki járt mindenkivel, mert minden évben cserélgették az egy osztályba járókat. Még a tablónk is közös lett a végén. Elsőként érkeztünk, néhány perc múlva érkezett meg az az osztálytársam, akivel internet segítségével tartottam a kapcsolatot, így őt könnyen felismertem. Még voltak néhányan, akiket felismertem, részben azért mert az interneten kapcsolatban voltunk, részben azért, mert a jellegzetes vonások, mozdulatok nem változtak, és ezek segítettek a felismerésben. A többséggel azonban gondjaim voltak, persze a többieknek is volt velem. Végül negyvenen jöttünk össze, és sajnálattal állapítottuk meg, hogy 21-n már nincsenek közöttünk. A vacsora elfogyasztása után órákig beszélgettünk. Nekem csak egy olyan osztálytársam volt, akivel 23 éve találkoztunk utoljára, a többieket ötven éve nem láttam, így volt miről beszélgetni. Nagyon jó érzéssel jöttünk el, nagyon jól éreztük magunkat, és öt év múlva ismét találkozunk.