50, egy szép kerek szám. Szombaton, egy jó adag drukkal és izgalommal érkeztünk meg Mosonmagyaróvárra. Itt voltam kisgyerek, itt végeztem az általános iskolát, itt tettem szert rengeteg tapasztalatra, a szüleim, a barátaim közreműködésével. most újra itt vagyok, tele kérdésekkel, várakozással. Ötven éve, hogy itt végeztem az 1. számú iskolában. Ötödikben még három osztálynyi gyerek járt, de annyi család hagyta el az országot, hogy két osztálynyian maradtunk. Attól kezdve szinte mindenki járt mindenkivel, mert minden évben cserélgették az egy osztályba járókat. Még a tablónk is közös lett a végén. Elsőként érkeztünk, néhány perc múlva érkezett meg az az osztálytársam, akivel internet segítségével tartottam a kapcsolatot, így őt könnyen felismertem. Még voltak néhányan, akiket felismertem, részben azért mert az interneten kapcsolatban voltunk, részben azért, mert a jellegzetes vonások, mozdulatok nem változtak, és ezek segítettek a felismerésben. A többséggel azonban gondjaim voltak, persze a többieknek is volt velem. Végül negyvenen jöttünk össze, és sajnálattal állapítottuk meg, hogy 21-n már nincsenek közöttünk. A vacsora elfogyasztása után órákig beszélgettünk. Nekem csak egy olyan osztálytársam volt, akivel 23 éve találkoztunk utoljára, a többieket ötven éve nem láttam, így volt miről beszélgetni. Nagyon jó érzéssel jöttünk el, nagyon jól éreztük magunkat, és öt év múlva ismét találkozunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése