Ez egy nehéz tortúra, na nem a kutyának, nekünk. Az állatorvos minden szerdán a piac mellett letáborozik az autójával és rendel. Előtte telefonon megbeszéljük vele, hogy vinnénk a kutyát oltani. A kutya nem izgul, mert ezt ő nem tudja.
Reggel azután, hogy nem időben kapja a kaját, már sejt valamit, nyugtalan. Kiállok az autóval az utcára, előveszem a pórázt. No ekkor kezdődnek a bajok. Nagy nehezen rácsatolom a nyakára, majd újabb művelet következik, be kell invitálni az autóba, amit már előkészítettünk a számára - a hátsó ülésen egy pléddel - a kényelmes utazáshoz.
A beszállás most meglepően könnyen ment.
Elindulunk, Huncutka nyugtalan, nézelődik, majd körülbelül 100 méter után rájön, hogy ő az első ülésről jobban látna. Mámocska egy kicsit küzd vele, és sikerül lebeszélni a helycseréről. Úgy tűnik, minden rendben. Huncutka, a hátsó ülésen ülve, a fejtámla mellett nézelődik ki az első ablakon, időnként a fülemet birizgálja az orrával. Közben úgy beleheli a baloldali ajtó üvegét, hogy oldalra semmit sem látok. Levegőbefúvás, probléma leküzdve. Az út kb. kettő kilométer, lassan odaérünk. A doki is érkezik, először elintézi az oltást. Huncutka most velem küzd, míg füleit előröl lefogva tartom. Azután következik az adminisztrálás. Új könyvecskét kap, részben azért, mert a másik betelt, részben pedig azért, mert változtak az előírások. Neki nem kell chip. A beszállás most is zökkenő mentes. Otthon a szokásos kaja mellé négy kiflit kap, hármat minden szó nélkül elfogyaszt, a negyedikkel ott somfordál körülöttünk. Eltűnik, majd egy perc múlva megjelenik, az orra csupa homok. Hát ezért sündörgött, hogy azután egy óvatlan pillanatban elássa. Gondol a jövőre, de az is lehet talán érzi, hogy lehetnek még ennél is rosszabb idők.
1 megjegyzés:
Aranyos, okos kis kutyuska.
Megjegyzés küldése