Külön oldalak



2010. november 27., szombat

Díj

Ezt a díjat egy versike farigcsálásáért kaptuk. Ez eddigi életünk egyetlen díja.
Alapította:





Köszönjük. Cserébe küldünk egy DAL-t, mert mi is hiszünk a szeretet összetartó erejében.

2010. november 25., csütörtök

Ibolya

(ez most nem illusztráció) Ilyen még nem fordult elő, vagy nem emlékszem, november 25.-én Katalin napján, Mámocskát a kertünkben szedett ibolyával tudtam köszönteni. Sajnos csak két szálat találtam, az is igaz, hogy illata nincs, de ibolya.

2010. november 24., szerda

Ismét..

(illusztráció)
eljött a "kirakott kutyák" ideje. Egy kis, vöröses, barnás kiskutya napok óta kószál a fagyizó környékén. Látszik rajta, hogy valaha "jobb napokat" élt meg. Barátunk megsajnálta és adott neki enni, azóta nem tágít, minden nap megjelenik. Ő nem tudja befogadni, mert van kutyája, ráadásul télen nem is itt helyben lakik. Ma, amikor a kaját kapta, elhaladt mellette egy sötétszürke autó, a kutyus ott hagyott csapot-papot, rohant az autó után. Ez az egyik jele lehet annak, hogy autóból rakták ki, és "megfeledkeztek" róla. Az ilyen emberen kellene alkalmazni az "addig zavarlak, míg azt is elhagyod, ami oda van nőve" című módszert.

2010. november 20., szombat

Egy egyszerű mondat

Esténként a régi felvételeinket nézegetjük Mámocskával. Az egyik kedvelt sorozatunk címe: Vitorlással a Föld körül. Az egyik részben egy idős, indiai hajóskapitány mesél az életéről, majd végezetül ezt mondja: Amíg tudok járni, kimegyek a partra, nézem a tengert, ő is néz engem.

2010. november 9., kedd

Agyagbabák

Egy kedves kollégánknak a munkáira szeretnénk felhívni a figyelmet. Czinege Edit kerámiáiból kiállítás nyílt Szegeden. Honlapján gyönyörűen ír arról, amiben hisz, amiért dolgozik.

2010. november 8., hétfő

Őszi, téli időtöltés

Az idő nagyon szontyoli, így azután tegnap elhatároztuk Mámocskával, hogy elővesszük a videofelvételeket, és az elejétől a végéig ismét megnézzük őket. Sok kedvenc műsorunk volt, amit még hagyományosan VHS kazettára mentettünk. Kb. 200 órányi felvétel, ezzel a napi teendők mellett el leszünk egy darabig.
  • A Himalája ösvényein
  • Mundi Romani
  • A világörökség kincsei
  • Kolostorok
  • Legendás lovasok
stb. Ezek javarészt természet filmek, útleírások.

2010. november 7., vasárnap

Még mindig Huncutka

Huncutka, mióta felszereltük a "függönyt a lakása ajtajára, sokkal jobban szeret benne tartózkodni. Akkor is azt csinálja, amikor valami "rossz fát tesz a tűzre". Most is éppen ez történt, az elásott zsemléi után kutakodott, és mikor kérdőre vontam, bevonult a függöny mögé. Mutat némi megbánást, de ha bemegyek a lakásba, biztosan folytatja a megkezdett műveletet.

2010. november 5., péntek

Téliesítés

A teraszt is téliesítettük, minél kevesebb legyen a hőveszteség

2010. november 4., csütörtök

Huncut átment Rex felügyelőbe

Huncutka kiválasztotta a terasz feljárójának azt a részét, ahova a legtovább süt a nap, letelepedett, és csak úgy "elvan". A fél szemét azért rajtunk tartja.

2010. november 3., szerda

Huncutka téli szállása

Huncutka téli szállását, úgy szoktuk megoldani, hogy a kutya rezidencia ajtajára egy plédet erősítünk. Az idén középen kettévágtuk, mert tavaly nem tudott kileskelődni, most viszont elég, ha az orrát kidugja, és már tud is tájékozódni.
A lelkére kötöttük, hogy ha elhagyja a lakóhelyét, akkor mindig gondosan igazítsa el, mert így nem hűl ki olyan hamar. Íme.