Havas játékok....

... amíg a vonat megérkezik.

Kedves utastársak...

...arra vártam, hogy a kedvezőtlen időjárás elmúltával csak építenek legalább egy "féltetőt", ide a lebontott épület helyére. Ha végigmegyünk a Lakitelek-Kecskemét szakaszon, sehol sincs olyan megálló, ahol ne lehetne beállni az eső, és a hó elől védett helyre. Arra gondoltam, hogy végezhetnénk egy kis önvizsgálatot, hátha bennünk - utazókban - van a hiba, hogy valami olyasmit tettünk, amiért ezt érdemeljük. 

Sikerült teljesíteni a lehetetlent: átszállás nélkül jutottunk Árpádszállásról Szekszárdra, vonattal!

Utazás vonattal...(4)

5:30, fiatal fiúk, buliból, vagy buliba, ők sem igazán biztosak a dolgukban. Egyikük egy szál atlétában vacog. A beszélgetésükből kiderül, hogy valahol letette az ingét, és mire visszament, nem találta. Tapogatja a fűtőtestet, de még nincs fűtés. Azután felteszi lábát a szemközti ülésre. A jegyvizsgáló érkezik, udvariasan megkéri, hogy vegye le a lábát az ülésről. A fiú elnézést kér, és leveszi. A jegyvizsgáló távozik, a fiúk néhány megálló után leszállnak.

Középkorú hölgy, fülében az okos telefon fülhallgatójával. Kevés az utas, szétpakol a négyes ülésen, majd tűsarkú cipőjével együtt felrakja lábát a szemközti ülésre. A jegykezelő szemből érkezik, a nő észbe kap, leveszi a lábát az ülésről. A vonat fékez, megálló következik. A kalauz visszaindul, hogy ott legyen a leszállásnál. A nő visszarakja lábait az ülésre. A kalauz ismét jön, lábak le, jegyvizsgálás, kalauz indul a másik kupéba, lábak fel. Hogy ez hányszor ismétlődött azt nem tudjuk, mert időközben mi is leszálltunk.

Magabiztos fiatalember, fülhallgató, okos telefon, ahogy kell, Még szinte le sem ér a feneke az ülésre, - csak úgy röptében – már fenn a lába az ülésen. A ritmus kemény, legalább is abból megítélve, ahogy talpával tapossa az ülés szövetét. Furcsa testtartásban ül. A két ülés között, a „varráson”, felsőteste pedig a kocsi belseje felé dől. Mi két boksszal mögötte ülünk, az ellenkező oldalon. Hirtelen lekapja a lábát az ülésről, nyílik mögöttünk az átjáró ajtaja, a jegyvizsgáló érkezik, kéri a jegyeket. De honnan tudta a fiú, hogy le kell vennie a lábát, hiszen háttal ült, fülében a dugókkal még csak nem is hallhatta? A magyarázat a furcsa testtartásban rejlik. A vele szemközti átjáró ajtajának üvegében visszatükröződik a mögöttünk lévő ajtó.

Velünk egykorú öregúr. Az előttünk lévő bokszban foglal helyet, átellenben. Leveti a cipőjét, - zokni nincs rajta – és felteszi a lábát az ülésre. Érkezik a jegyvizsgáló, kissé megtorpan az öregúr mögött, de nem teszi szóvá, tovább megy.

Fiatal anyuka, pici gyerekkel. Ezt csak a hangokból állapítottuk meg, mert ők a kocsi elején ültek, mi az utolsó bokszban. Az anyuka nyugodtan beszél a kisfiához: ne tedd a lábad az ülésre, mert piszkos a cipőd talpa, mások is fognak még oda ülni, piszkos lesz a ruhájuk, te sem szeretnél piszkos helyre ülni, stb. körülbelül ezek voltak az instrukciók, indokok és magyarázatok. Mindez a már említett nyugodt hangnemben történt. 

Utazás vonattal...(3)

Az első átszállás következett. Itt négy perc állt rendelkezésünkre. A vonat az internet szerint a harmadik vágányra érkezett, és a 15. -ről indult a mi vonatunk. Mire az állomásra érkeztünk a négy perc háromra zsugorodott. Uzsgyi, futás, le az aluljáróba, irány a 15. vágány. Útközben felnéztem, éppen a 12. -nél jártunk, meglepetésemre a kijelzőn a mi vonatunk indulási ideje volt kiírva. Megálltunk, fel a lépcsőn, kérdezősködés, felszállás, a vonat indul. Gondoltam, biztosan elnéztem, vagy rosszul jegyeztem fel, majd otthon még egyszer megnézem. A következő átszállás már nem volt ennyire horrorisztikus, még egy kávé is belefért a várakozásba. Az út végén a lányunk, és középső unokánk várt ránk.

Utazás vonattal...(2)

Mondanom sem kell, hogy előbb felébredtünk, mint ahogy az óra csörögni kezdett volna. Előző este már mindent összekészítettünk, irány az állomás. Útközben két kóbor kutya próbált kicsikarni tőlünk valami elemózsiát, de nem álltunk rá az üzletre. Felszálltunk. Meglepődtünk a tisztaságon, már ami a nyolc évvel ezelőtti tapasztalatainkkal való összevetést illeti. A stikában dohányzók füstjét sem lehetett érezni. A jegykezelő az automata készülékéből elővarázsolta jegyeinket. A célig kétszer kellet átszállni. Az első elég necces, mert csak négy perc állt a rendelkezésünkre. De addig még volt idő, lassan kivilágosodott, figyeltük a tájat...

Utazás vonattal...(1)

Nehezen, de rászántuk magunkat egy kis utazásra, vonattal. Már régen közlekedtünk így, lehet már vagy nyolc éve. Az eltelt idő alatt sok minden változott.

Az első meglepetés az állomáson ért bennünket. Pénteken a déli óráktól kezdődően már nem lehet a pénztárnál jegyet váltani, egészen hétfő reggelig. De mi a jegyváltáson kívül egyebeket is szerettünk volna megtudni, ezért hát irány az iroda. Itt egy férfi, eléggé szokatlan testhelyzetben - forgószékén lecsúszva, tarkóját a háttámlának támasztva - nézett ránk. Első másodpercekben úgy tűnt, mi vagyunk ő érte, és nem fordítva, mivel nem tágítottunk, ezért lassan változott a helyzet. Megtudtuk, amit szerettünk volna. Az internetről letöltöttem a célállomás eléréséhez felkínált összes variációt, gondosan kiírtam egy kis lapra, stb. Több ébresztő óra is felhúzva...

Mi...(1)

Huncut: Már megint itt settenkedik körülöttem. biztosan akar valamit. Fogadjunk, hogy megérinti az orromat. Na mit mondtam. mi a fenét akarhat ezzel. A kézfejét ráteszi az orromra, majd motyorog valamit. 

Én: Megnézem, hogy milyen meleg az orra. most úgy látom minden rendben van. Ha az átlagnál melegebbnek érzem, akkor valami nincs rendben a gyomrával. 

Huncut: Megint jön a vonat. Ez naponta nyolcszor fordul elő. Ilyenkor mindig azt várják tőlem, hogy rohanjak a kerítéshez, ugassak, meg ilyenek. Már nagyon unom. Nem lehetne, hogy csak egyet vakkantok, tudomásul vettem a vonatot, azután kész. Teljesen fölösleges ez a móka, a vonat nélkülem is elhalad a kerítésünk mellett. 

Én: Megint jön a vonat. Ez naponta nyolcszor fordul elő. Ilyenkor Huncut leszalad a kerítésig, ugat, rohangál le és föl, de hogy minek azt nem tudni. A vonat akkor is elmenne, ha nem ugatna. Szerintem sokkal jobb lenne, ha csak vakkantana egyet, jelezve, hogy vonat közeledik, és kész. 

Huncut: Megérkezett a reggeli, pontosabban a reggeli-ebéd vacsora. Napközben már másra nem számíthatok, csak egy kis napira Mámocskától, de az sohasem biztos. Tegnap hagytam néhány csontot a tányéromban, fogadjunk, hogy rá fogja tölteni. Utálom, ha így csinál. Miért nem a másik tálat használja. 

Én: Viszem a kaját. Csak egyszer adok neki egy nap. Mámocskától rendszerint kap valami kis nasit napközben. Úgy látom a tegnapi csontokból maradt néhány a táljában. Miért nem lehet megenni mindet. Sajnálom de rátöltöm azt amit most hoztam. 

Huncut: Imádom ezeket a konzerveket, de komolyan. Pápocska mindig megmelegíti, nem tudom hogy csinálja, mert mindig előttem nyitja fel a dobozt. Csak azt nem szeretem, amikor két nap egymásután, ugyanazt a fajtát kapom. Tudom, hogy több félét vesznek, de lusták megjegyezni, milyet adtak az előző nap. 

Én: Huncutka konzervdobozát vödörbe szoktam beletenni, öntök rá forró vizet, és várok egy keveset. Óh, most látom, hogy ez megint vadhúsos. Elfelejtettem megnézni mielőtt a vödörbe tettem volna. Na most begyűjtök néhány fekete pontot Huncutkától. Most már mindegy, ez már meleg, ezt kapja és kész