Hóesés...

Hatalmas pelyhekben esik a hó

Csak esik, és esik...

Egész éjjel esett az eső. Attól tartottunk, hogy elönti a pincét, de megúsztuk, szerencsére nem történt baj, a víz gond nélkül végig "szaladt" a kerten. Nyilván sokkal jobban "elnyelte a talaj is, hiszen már nagyon régen nem volt csapadék.

Elkésett hívás...

Hazafelé tartunk a boltból, autóval. Megszólal a telefon, felemelem, látom, hogy nem ismerős keres. Fogadom a hívást, mondom: egy perc megállok a kocsival. Egy hölgy keres, bemutatkozik, megkérdezi elmondhatja-e a mondókáját. Beleegyezem. (első hiba) Egy villanyborotva márka hasznosságát kezdi ecsetelni. (beültem a körhintába) Azon gondolkodom közben, közbeszóljak, nem teszem (második hiba) Nem köt le a dolog, de felmerül a kérdés, mikor, és legfőképpen hol vesz levegőt beszéd közben a hölgy. Befejezi. Semmi csúnya nem jut az eszembe, ezért csak ennyit mondok: elnézést, de nekem 50 éve szakállam van. A hölgy elköszön. Mámocska: csak 40 éve van szakállad. Ami igaz, de az 50 is, csak akkor még borotváltam.

Mi...(2)

Előzmények: kacsa combokat vásároltunk, négyet. Ezt sütötte meg Mámocska, a csontokat Huncutkának szántuk. Minden a terv szerint haladt, mindaddig, míg a csontokat oda nem adtam Huncutkának.

Huncut: Most jönnek a finom falatok, már nagyon vártam rá, éreztem a konyhaajtón kiáramló illatokból, hogy ma nekem is jó napom lesz. Nem mintha máskor szűkös lenne az ellátás, de azért egy finom kacsa csont, az más.

Én: Látom már, hogy nagyon izgatott, legszívesebben az edényből kivenné a csontokat, de azért türtőzteti magát, csak ugrándozik körülöttem. A csontokhoz járt még egy kis főtt rizs, a maradékból. Ügyesen a táljába öntöm, aztán jöhet a zaba. Huncut neki is esik, mint tót a vadkörtének, de egyszer csak valami furcsa történik.

Huncut: Valami gáz van, a második csont nem akar lemenni a torkomon, megakadt a szájpadlásomon. Most mi a fenét lehetne tenni. Megpróbálom valahogy kipöckölni onnan.

Én: Huncut hirtelen abbahagyta az evést, bal mancsával a szájába nyúl, fejét rázza. Itt valami nem igazán jó.

Huncut: Ez így nem fog menni, megpróbálok enni rá egy kis rizsát, hátha lemegy.

Én: Nem tudom mi történhetett, remélem nem akadt meg a csont a torkán. Huncutka le föl mászkál, már nem törődik a kajás tállal, egyre csak a szájából szeretne valamit kikotorni a mancsával. Most már nem kétséges, hogy valami nem stimmel, vagy nem tudja lenyelni a csontot, vagy mondjuk kifordult egy foga az erős harapástól, és attól szeretne megszabadulni. Oda hasal elém, mancsával továbbra is a szájában turkál, néz rám, mintha a segítségemet kérné. Próbálok a kezemmel a szája felé közelíteni, de morog, szája szélét felhúzva vicsorít. Hiába, csak kajáról van szó, az ösztön működik, még akkor is, ha én vagyok a falkavezér. Közben eszembe jut az állatorvos, de mire ideérne, itt már bármi megtörténhet. Mámocska beszalad a konyhába, mint később kiderült egy szelet kenyérért, hátha az segít.

Huncut: Bele kéne nyúlnod a számba, ott nem stimmel valami. tudom, hogy félsz, de nem tehetek róla, ezt a vicsorítást ösztönösen csinálom. Kérlek, legalább próbáld meg, hátha sikerül valamit tenni.

Én: Ennek már a fele sem tréfa. Valami kesztyű kellene. Irány a szerszámos kamra, ott van egy pár munkavédelmi kesztyű. Meg is találom, de csak az egyiket, de gyorsan előkerül a másik is. Felhúzom, irány a kutya.

Huncut: Ez a kesztyű jó megoldás lesz, bár én akarattal úgysem foglak megharapni.

Én: Megfogtam a két állkapcsát, óvatosan szétnyitottam. Huncut egyre erőteljesebben morgott, de nem kapta ki a fejét. A felső fogsora között, egészen hátul, a torkához közel, egy csont volt beszorulva. Szegény hiába is próbálkozott, nem érhette el a mancsával. De én sem tudtam mit tenni, mert, mindkét kezemmel az állkapcsait fogtam, nem értem el a csontot. Eszembe jutott apám egyik tanítása. Még nem jártam iskolába, mikor egy alkalommal a garázsból hazafelé menet, ismeretlen kutyák kerültek a telepre. Apám azt monda, hogy ha egy ilyen kutya megtámad, akkor, ha egy mód van rá, próbáljak a kutya szájába nyúlni, és nyelvét az alsó álkapcsára szorítani. Ilyenkor ösztönösen nagyobbra nyitja a száját, ráadásul nem tud harapni. Soha nem került sor a módszer igazolására, hát gondoltam itt az alkalom. Hüvelykujjamat a nyelvére tettem, leszorítottam, és minden úgy történt, mint ahogy a „nagykönyvben” le van írva, a másik kezemmel sikerült kipöckölnöm a csontot a fogai közül. Huncut persze egyből apróra ropogtatta a bajtokozót, majd farkát csóválva állt előttem, orrával a bokámat bökdöste.

Huncut: Köszönöm, hogy segítettél rajtam, és meg kell vallanom, hogy én vagyok itt a legnagyobb hunyó, kellett nekem olyan mohónak lennem. Majd máskor jobban vigyázok, de hát nagyon csábítóak voltak azok a csontok.

Én: Mámocska, kezében a szelet kenyérrel, megkönnyebbülten nyugtázta, hogy minden rendben, és Huncutnak adta, most már „jutalomfalat”-ként a kenyérdarabot.

Tanulság: Mi vagyunk a hibásak, kétszeresen is. Először: mit gondol két nyugdíjas pedagógus, hogy csak úgy kacsahúst eszik, ráadásul hétköznap, mikor a nyolcadikak vagyunk a megbízhatósági listán. Másodszor: ha mondjuk kaviárt ettünk volna, az biztosan nem akad meg a kutya torkán, bár, ha Ukrajnán keresztül jutott volna hozzánk a kaviár az elég ciki, mert ők meg hetedikek ezen a listán.

Utazás vonattal...(4)

5:30, fiatal fiúk, buliból, vagy buliba, ők sem igazán biztosak a dolgukban. Egyikük egy szál atlétában vacog. A beszélgetésükből kiderül, hogy valahol letette az ingét, és mire visszament, nem találta. Tapogatja a fűtőtestet, de még nincs fűtés. Azután felteszi lábát a szemközti ülésre. A jegyvizsgáló érkezik, udvariasan megkéri, hogy vegye le a lábát az ülésről. A fiú elnézést kér, és leveszi. A jegyvizsgáló távozik, a fiúk néhány megálló után leszállnak.

Középkorú hölgy, fülében az okos telefon fülhallgatójával. Kevés az utas, szétpakol a négyes ülésen, majd tűsarkú cipőjével együtt felrakja lábát a szemközti ülésre. A jegykezelő szemből érkezik, a nő észbe kap, leveszi a lábát az ülésről. A vonat fékez, megálló következik. A kalauz visszaindul, hogy ott legyen a leszállásnál. A nő visszarakja lábait az ülésre. A kalauz ismét jön, lábak le, jegyvizsgálás, kalauz indul a másik kupéba, lábak fel. Hogy ez hányszor ismétlődött azt nem tudjuk, mert időközben mi is leszálltunk.

Magabiztos fiatalember, fülhallgató, okos telefon, ahogy kell, Még szinte le sem ér a feneke az ülésre, - csak úgy röptében – már fenn a lába az ülésen. A ritmus kemény, legalább is abból megítélve, ahogy talpával tapossa az ülés szövetét. Furcsa testtartásban ül. A két ülés között, a „varráson”, felsőteste pedig a kocsi belseje felé dől. Mi két boksszal mögötte ülünk, az ellenkező oldalon. Hirtelen lekapja a lábát az ülésről, nyílik mögöttünk az átjáró ajtaja, a jegyvizsgáló érkezik, kéri a jegyeket. De honnan tudta a fiú, hogy le kell vennie a lábát, hiszen háttal ült, fülében a dugókkal még csak nem is hallhatta? A magyarázat a furcsa testtartásban rejlik. A vele szemközti átjáró ajtajának üvegében visszatükröződik a mögöttünk lévő ajtó.

Velünk egykorú öregúr. Az előttünk lévő bokszban foglal helyet, átellenben. Leveti a cipőjét, - zokni nincs rajta – és felteszi a lábát az ülésre. Érkezik a jegyvizsgáló, kissé megtorpan az öregúr mögött, de nem teszi szóvá, tovább megy.

Fiatal anyuka, pici gyerekkel. Ezt csak a hangokból állapítottuk meg, mert ők a kocsi elején ültek, mi az utolsó bokszban. Az anyuka nyugodtan beszél a kisfiához: ne tedd a lábad az ülésre, mert piszkos a cipőd talpa, mások is fognak még oda ülni, piszkos lesz a ruhájuk, te sem szeretnél piszkos helyre ülni, stb. körülbelül ezek voltak az instrukciók, indokok és magyarázatok. Mindez a már említett nyugodt hangnemben történt. 

Utazás vonattal...(3)

Az első átszállás következett. Itt négy perc állt rendelkezésünkre. A vonat az internet szerint a harmadik vágányra érkezett, és a 15. -ről indult a mi vonatunk. Mire az állomásra érkeztünk a négy perc háromra zsugorodott. Uzsgyi, futás, le az aluljáróba, irány a 15. vágány. Útközben felnéztem, éppen a 12. -nél jártunk, meglepetésemre a kijelzőn a mi vonatunk indulási ideje volt kiírva. Megálltunk, fel a lépcsőn, kérdezősködés, felszállás, a vonat indul. Gondoltam, biztosan elnéztem, vagy rosszul jegyeztem fel, majd otthon még egyszer megnézem. A következő átszállás már nem volt ennyire horrorisztikus, még egy kávé is belefért a várakozásba. Az út végén a lányunk, és középső unokánk várt ránk.

Utazás vonattal...(2)

Mondanom sem kell, hogy előbb felébredtünk, mint ahogy az óra csörögni kezdett volna. Előző este már mindent összekészítettünk, irány az állomás. Útközben két kóbor kutya próbált kicsikarni tőlünk valami elemózsiát, de nem álltunk rá az üzletre. Felszálltunk. Meglepődtünk a tisztaságon, már ami a nyolc évvel ezelőtti tapasztalatainkkal való összevetést illeti. A stikában dohányzók füstjét sem lehetett érezni. A jegykezelő az automata készülékéből elővarázsolta jegyeinket. A célig kétszer kellet átszállni. Az első elég necces, mert csak négy perc állt a rendelkezésünkre. De addig még volt idő, lassan kivilágosodott, figyeltük a tájat...

Utazás vonattal...(1)

Nehezen, de rászántuk magunkat egy kis utazásra, vonattal. Már régen közlekedtünk így, lehet már vagy nyolc éve. Az eltelt idő alatt sok minden változott.

Az első meglepetés az állomáson ért bennünket. Pénteken a déli óráktól kezdődően már nem lehet a pénztárnál jegyet váltani, egészen hétfő reggelig. De mi a jegyváltáson kívül egyebeket is szerettünk volna megtudni, ezért hát irány az iroda. Itt egy férfi, eléggé szokatlan testhelyzetben - forgószékén lecsúszva, tarkóját a háttámlának támasztva - nézett ránk. Első másodpercekben úgy tűnt, mi vagyunk ő érte, és nem fordítva, mivel nem tágítottunk, ezért lassan változott a helyzet. Megtudtuk, amit szerettünk volna. Az internetről letöltöttem a célállomás eléréséhez felkínált összes variációt, gondosan kiírtam egy kis lapra, stb. Több ébresztő óra is felhúzva...

Bemutató

Mámocskával csináltunk egy kis bemutatót: TŐSERDŐ - ről

Séta a parton...

 Már régen sétáltunk a parton. Most, az éjszakai eső után, egy kicsit csúszós a talaj, de nem kell nekünk rohanni, minek. Nagyos sok fa kidőlt tavasz óta, néhány napos friss törések is látszanak.

 A part, mind mindig, nagyon szép, ezzel nem lehet betelni.

Mámocska kedvenc képe

Szerelmem a híd alatt 

A híd túlsó oldalán

Eső...

Szinte egész éjjel esett. Az udvaron nem lehet semmit se csinálni, legfeljebb bámulni. Remélem, hogy még lesz jó idő!

Bográcsolás...

Húsleves bográcsban. Ez egyesek szerint ez bűntett, de mi úgy tudjuk, hogy lakodalomkor üstben főzik a tyúkhúslevest. Nem lett rossz, sőt, megtesszük máskor is.

Napozóágy...

Sajnos már a végét járja. Nézegettem, és úgy döntöttem, hogy megpróbálom megjavítani, így még egy darabig használható lesz. Miközben ezzel ügyködtem, azon gondolkodtam, hogy mikor teszek jót:
- Ha eldobom, és veszek helyette egy újat (ha tehetem)
- vagy megpróbálom megjavítani!

Hanka...

Hanka már könnyedén vette az akadályokat az "unokafán"

Kilátás...

Rozmo megszemléli a környezetet

"Már itt is vagyok"

Rozmi gyorsan leküzdötte az akadályokat

"Unokafa"

Rozmó igyekszik felmászni az "unokafára". Ezt az elnevezést tavaly kapta ez a fa, itt lenn a parton, a víz mellett található

Huncutka...

Huncutka védekezik a hőség ellen, a készülő tó fenekén. 

Medence...

Ma felállítottuk a medencét, bízva abban, hogy megint napsütéses idők következnek 

Pápocska mindjárt ki is próbálta a legújabb úszódressz siklási, és víztaszító tulajdonságait. A kísérlet nagyon jól sikerült, a dressz szinte száraz maradt.

Mi...(1)

Huncut: Már megint itt settenkedik körülöttem. biztosan akar valamit. Fogadjunk, hogy megérinti az orromat. Na mit mondtam. mi a fenét akarhat ezzel. A kézfejét ráteszi az orromra, majd motyorog valamit. 

Én: Megnézem, hogy milyen meleg az orra. most úgy látom minden rendben van. Ha az átlagnál melegebbnek érzem, akkor valami nincs rendben a gyomrával. 

Huncut: Megint jön a vonat. Ez naponta nyolcszor fordul elő. Ilyenkor mindig azt várják tőlem, hogy rohanjak a kerítéshez, ugassak, meg ilyenek. Már nagyon unom. Nem lehetne, hogy csak egyet vakkantok, tudomásul vettem a vonatot, azután kész. Teljesen fölösleges ez a móka, a vonat nélkülem is elhalad a kerítésünk mellett. 

Én: Megint jön a vonat. Ez naponta nyolcszor fordul elő. Ilyenkor Huncut leszalad a kerítésig, ugat, rohangál le és föl, de hogy minek azt nem tudni. A vonat akkor is elmenne, ha nem ugatna. Szerintem sokkal jobb lenne, ha csak vakkantana egyet, jelezve, hogy vonat közeledik, és kész. 

Huncut: Megérkezett a reggeli, pontosabban a reggeli-ebéd vacsora. Napközben már másra nem számíthatok, csak egy kis napira Mámocskától, de az sohasem biztos. Tegnap hagytam néhány csontot a tányéromban, fogadjunk, hogy rá fogja tölteni. Utálom, ha így csinál. Miért nem a másik tálat használja. 

Én: Viszem a kaját. Csak egyszer adok neki egy nap. Mámocskától rendszerint kap valami kis nasit napközben. Úgy látom a tegnapi csontokból maradt néhány a táljában. Miért nem lehet megenni mindet. Sajnálom de rátöltöm azt amit most hoztam. 

Huncut: Imádom ezeket a konzerveket, de komolyan. Pápocska mindig megmelegíti, nem tudom hogy csinálja, mert mindig előttem nyitja fel a dobozt. Csak azt nem szeretem, amikor két nap egymásután, ugyanazt a fajtát kapom. Tudom, hogy több félét vesznek, de lusták megjegyezni, milyet adtak az előző nap. 

Én: Huncutka konzervdobozát vödörbe szoktam beletenni, öntök rá forró vizet, és várok egy keveset. Óh, most látom, hogy ez megint vadhúsos. Elfelejtettem megnézni mielőtt a vödörbe tettem volna. Na most begyűjtök néhány fekete pontot Huncutkától. Most már mindegy, ez már meleg, ezt kapja és kész

Ismét a cinkékről...

Ma, kávézás közben ismét megfigyeltük, hogy egy cinke, a jobboldali lakrész oldalát kopogtatta a csőrével. Csak bekukucskált, de be nem ment. Lehet, így akart róla meggyőződni, hogy foglalt-e?

Újra cinkék...

Tegnap vettük észre, hogy ismét jártak nálunk a cinkék. Bekukkantottak a régi fészekbe, megállapították, hogy minden rendben, lehet újra költeni, mi erre számítunk. Ma egy másik pár megnézte a másik oldalon lévő lakhelyet, de még nem nyilatkoztak, hogy megfelel-e nekik.

Rózsák...

Nagyon sok bimbó van a rózsatöveinken.

Cinkéink...

..megunták az odú nyújtotta védelmező ölelést, elrepültek. Remélem még a szülők visszajönnek, mert úgy tudjuk, hogy előfordulhat, hogy még költenek ebben az évben.

Első virágzás...

Most virágzik nálunk először!

Virág...

Még soha nem volt ilyen szép ez a virágunk.

Cinkéink...

..reggelente hangosan csivitelnek, várják a finom falatokat. Kávézás közben jó hallgatni őket, és látni, ahony a szülők gondoskodnak róluk.

Vendég...

Megdézsmálta Huncutka ivóvízét, és sietősen továbbállt

Kedvenceink...

Kedvenc virágaink szépen nődögélnek.

Névválasztás...

Találtunk nevet a cinkéinknek. még ugyan nem láttuk őket, de ha kettő van, akkor: Csipp, és Csupp lesz a nevük

Madaraink...(2)

Ma is szorgalmasan hordták az ennivalót, most is nagyon körültekintőek voltak, és figyeltek egymása. Sajnos a másik oldalról nem sikerült felvételt készíteni, mert nagyon közel kellene menni a kerítés miatt.

Madaraink...

Óvatosság sosem árt

A Mi Autónk

Azt mindig tudtuk, hogy az autónk a legjobb a világon, de hogy ezt még fokozni is lehet, azt nem. Békésen és komótosan autókáztunk haza, megengedve magunknak egy kis boldogság szérumot, melyet egy csokis ostya testesített meg, apránként elfogyasztva, nem gondoltunk a morzsákra, mely az ostyától az ölünkben keletkezett. Hogy az élvezeteket még halmozzuk, Mámocska megnyitott egy kis ásványvizet, mely a pakolástól, rázkódástól felbuzdulván, beborította a kocsi első részét. Így azután mosásba is kerültek a ruháink. Ha még lett volna nálunk egy szívargyújtóról működő vasaló, teljes lett volna felszereltség. Megjegyezném, hogy ez az esemény rávilágított az autó egyik hiányosságára, nevezetesen: nem ártana belülre is egy ablaktörlő.

Kirándulás Bögre

A part. Most csendes. 

A komp kikötő tele iszappal 

A túloldalon szárazon van a komp.

A tábla magáért beszél 

Ide nagyon szerettünk járni dolgozni. Csak óraadók voltunk, de szerettük ezt a helyet. Kedves kollégák, nyugodt környezet, még tanulni is hajlandó gyerekek, kell ennél több?

Az iskola másik tagozata 

Változás...(2)

Változás

Fészek...

Itató...

A tegnapi öntözés után, vagy féltucat feketerigó lepte el a kerti fákat, csőrükkel gyűjtögették össze a fák levelein megmaradt vízcseppeket. Ezért elhatároztuk, hogy ma egy ideiglenes itatót készítünk nekik. Már volt ilyen, de a földön, a szomszéd macskái reggelre mindig kiitták belőle a vizet. Remélem hamar megtalálják. A piros, lemezből készült kúp a fejszéket és baltákat védte az eső ellen, erre már nincs szükség, ezért ezt megfordítottuk, levertem egy csövet a homokba, bele egy megfaragott fát, ebbe rögzítettem csavarral a kúpot, majd ráhúztunk egy szemetes zsákot és megtöltöttük vízzel. egy darabig biztosan jó lesz, de készítünk egy véglegeset is. Láttam már kiszuperált parabola antenna tányérjából is. Mivel alatta felgyorsul a levegő, ezért később melegszik fel benne a víz.

Gyíkocska

Hát ez nem akar nőni...

Hiába nézegetem óránként, semmi változás. Hát ezért dolgoztunk ennyit! Ez olyan mint a nyugdíj mértéke!

Lakók....

Ma reggel sikerült rajtacsípni a madarat, amelyik elfoglalta a madárlak egyik részét, de hogy mi a neve, azt még nem tudjuk, fényképet sem sikerült készíteni róla, úgy hogy most nekilátunk a neten keresgélni, reméljük sikerül beazonosítani.

Az első fűnyírás...

...olyan mint az első feles. kiráz tőle a hideg

Elkészült...

Elkészült a tolómérő mely alkalmas a fák növekedésének mérésére. Mi egy un. "ecetfára" alkalmazzuk, ez nő nálunk a leggyorsabban. Először Pápocskán próbáltuk ki, hogy miért éppen rajta, arról bővebben lehet majd ITT olvasni. Az egész munkafolyamatot pedig nyomon lehet követni ITT

Séta...(4)

A valaha szebb napokat is megért forrás

Séta...(3)

Homokzsák? Hogyan került az oda?

Madárlak...

A baloldali madáretető kerül majd, - egy kis renoválás után - a levágott fa ágvilláira.

Már korábban adtunk fel egy hirdetés, melyben meghirdettünk egy-egy kiadó lakást egy társasházban. A lakások komfortosak, víz, és wc az udvarban, bevásárlási lehetőség csak télen a közeli szupermarketben, (erről majd később tudok fényképet közölni.)  A lakások üresek, a berendezésről minden lakónak magának kell gondoskodnia. Úgy tűnik, hogy a jobb oldali lakást már rövidesen gazdára talál. Sajnos a jelentkezőknek szigorú követelményeknek kell megfelelniük, pl.: testátmérőjük nem lehet 34 mm-nél nagyobb. Még nem sikerült lencsevégre kapni az érdeklődőket, de igyekszünk majd képes beszámolót is készíteni róluk. Egyenlőre most csak a lakóházról tudunk képekben beszámolni.

Szaletli

A szaletliből kipakoltuk a székeket, de a műanyag fóliát még nem bontottuk le. Ha szeles idő lesz, akkor itt kellemes meleg marad, és jót lehet itt beszélgetni, rejtvényt fejteni, zenét hallgatni.