Még nem jelentkezett a sünink. A kertünk végében, a kerítésen túl van egy kis ligetes rész. Innen szokott indulni úgy éjfél körül egy sündisznó, éjszakai portyára. Bemászik a hátsó kerítésen, átlós irányban áthalad a kertünkön, át a szomszédba, majd annak utca frontján ki az útra, majd tovább a szemben lévő kis erdőbe. Hajnali három körül vissza. Mindezt úgy teszi, mintha tudná, hogy két pont között legrövidebb út az egyenes. Amikor kutyánk, Huncutka ezt felfedezte, eleinte kerülőútra kényszerítette a sünit, mert addig pofozgatta a lábával, míg a süni megunta a molesztálást, összegömbölyödött és úgy is maradt. Ha erre a manőverre felébredtem, akkor rágurítottam a sünit egy kis lapátra, és átvittem a szemközti kis erdőbe. Mivel a párharcban mindig a Huncutka húzta a rövidebbet, ezért nagy bölcsen abbahagyta ebbéli ténykedését, és később már nem piszkálta a sünit.
Már régen történt, amikor a sünike élelem beszerző útja az udvarunkon keresztül vezetett. Most ismét ezt történt. Egy kis süni a kerítésen át vezető út helyett a kaput választotta, de nem jutott át rajta. Reggel ott találtam a kapu tövében, békésen szunyókált a kutyánk társaságában. Korábban kemény közelharcok voltak a két állat között, és kivétel nélkül Huncut volt a vesztes. Azóta Huncut csak azokra allergiás, akik bántják, és a kis süni nem ilyen. Felgurítottam egy lapátra, és kivittem a kert mögötti ligetbe, ahogy régebben a társaival is tettem.
