Külön oldalak



2012. március 25., vasárnap

A hét végén lakossági fórumon vettünk részt. Gusztustalan és megalázó volt, ezért úgy döntöttünk, hogy háromszor voltunk ilyen helyen: először, utoljára, és soha többé.

2012. március 19., hétfő

A mai nap a lázas semmittevés gyakorlásával telt. Ránk is fért a gyakorlás, mert a délután végén megállapítottuk, hogy van mit finomítani a módszeren, így ma korán lefekszünk, hogy holnap frissen és üdén, már kora reggel tovább gyakoroljunk, javítva ezzel felkészültségünket a legrosszabbakra.
Tegnap szintén jót kirándultunk. Egy vizenyős terület mellett haladva, az ösvényen egy tenyérnyi fakéreg darabot láttunk, közelebb érve kiderült, hogy egy napozó béka, mert a "fakéreg" egyik kidudorodása pislogott.

2012. március 18., vasárnap

Tegnap nagyon jó idő volt. Hatalmas sétát tettünk, ma is ez a szándékunk.

2012. március 12., hétfő

A mai napra már igazán nem lehet panaszkodni. Irány a kert, de nem dolgozni, napozni!

2012. március 11., vasárnap

Már 12. éve komposztálunk a kert végben, most nekiláttunk, és kibontottuk. Kiváló föld került elő, két talicskával rostáltunk is. Végre egy kis sikerélmény.

2012. március 10., szombat

Ma ismét sikerült egy keveset dolgozni. Ősztől tavaszig csak hurcibáltam a szerszámokat egyik helyről a másikra, de sohasem a helyére. Így azután már semmi sem volt a helyén. Na, ma ezzel foglalkoztunk. Ez nekünk fontos, hogy mindkettőnk tudja, hogy egyes szerszámokat hol talál meg.

2012. március 9., péntek

Úgy tűnik, hogy ma sem kényeztet el bennünket az időjárás, bár a kutya edényében a víz csak 2-3 mm vastagon volt befagyva. legfeljebb egy kis sétát teszünk a környéken.

2012. március 6., kedd

Ma nem jött össze, amit kitaláltunk, de reméljük, hogy holnap már jobb idő lesz.

2012. március 5., hétfő

Ma sokat dolgoztunk a kertben, úgy tűnik holnap, de legkésőbb szerdára mindennel készen leszünk.

2012. március 4., vasárnap

Úgy tűnik a jó idő most már itt kopogtat az ajtóban. Remélem, ha beengedjük, marad is. Sikeresen megmetszettük a fákat, remélem, hogy jól is. Legjobban a kutyánk örült annak, hogy az udvaron tevékenykedünk, mert így ő nyugodtan süttette a hasát a napon, mi őrködtünk.